Ezt csináljuk


ALAPGONDOLAT

Egy fontos dolgot le kell szögeznünk:
Nem színészeket képzünk!
Pusztán megismertetjük a fiatalokat egy furcsa mesterség, a színművészet alapjaival, apró fogásaival.

Mint köztudott, tehetséget senki nem adhat, még mi sem, ám felismerni valakiben a tehetséget - az már igazán nemes feladat.

Egyre inkább tapasztalható, hogy a fiatalok képtelenek vagy csak nagyon nehezen tudják levetkőzni gátlásaikat. Ehhez is segítséget nyújtunk.

Sajnálatos, mennyire tájékozatlanok a mai fiatalok. A minőségit a mennyiségi oktatás váltotta fel, így az általános műveltség hiányosságait is pótolni igyekszünk.

Társművészetek megismertetésével, bevonásával szélesítjük tanulóink kulturális horizontját.

A konkrét munka során nagy klasszikus szerzők színpadi műveit tanulják meg, szerepeket formálnak, s megteremtik a Színház szent misztériumát.

Ezt minden tanulmányi év végén színházi bemutató előadással tárják az érdeklődő nézők elé.

Minden tavasszal vizsgaelőadással egybekötött minifesztivált rendezünk, ahol az egyes csoportok számot adhatnak az egész évben tanultakról. A produkciókat szakmai zsűri is figyelemmel kíséri és véleményezi, s mini-díjak is jutnak a megérdemelteknek.

A fesztivál színes és sikeres záróakkordjának számít a Felmenők, vagyis a szülőkből alakult színjátszó csoport bemutató előadása.

MŰKÖDÉSÜNK HELYE

Hálásak vagyunk a győri Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtárnak, annak vezetőinek, hogy lehetővé teszik - helyet adnak a József Attila Művelődési Házban, Szabadhegyen.

Ha ez a lehetőség megszűnne, akkor több mint 80 gyermek veszítené el azt az élményt, örömet és kapaszkodót, amit csak itt, az egyesületben kaphat meg.

A FOGLALKOZÁSOK IDEJE

Mivel immár négy csoport működik, így egy héten három napon tartunk foglalkozásokat. 

Keddenként
A József Attila Művelődési Házban a FELMENŐK, vagyis a felnőttekből (többnyire szülőkből) álló csoporttal próbálunk. Az időpont este fél 8-tól negyed 10-ig.

Szerdánként
Vámosszabadin vagyunk. Ez egy remek kis falu Győrtől 10 kilométernyire. A foglalkozás 18 órától fél nyolcig tart.

Péntekenként
A József Attila Művelődési Házban tartjuk a foglalkozást délután fél 6-tól 8 óráig.

Szombaton
Ugyancsak a József Attila Művelődési Házban vagyunk, először az IFI csoporttal d.e. 10 órától délig.
Délután is ott vagyunk 3-tól 7-ig, majd a produkció készültségi fokához mérten külön-próbákkal 8-ig, vagy azon is túl.

A TEMATIKA

Az évek során Károlyné Bank Zsuzsanna fejlesztette ki azt a speciális munkamódszert, aminek alapeleme a játékos ember kiszabadítása a felnőttek által begörcsöltetett gyermekből.
Ha ez a ragyogó lény kiszabadul, csodákat lehet véghez vinni vele. Aki látott már előadást valamelyik csapattól, az tudja, miről van szó.

A tanmenetet a több mint húsz esztendős, péntekenként találkozó "Álomcsapat"-tal teszteltük le először, s mivel jól sikerült, a további csoportokra könnyen lehetett alkalmazni.

A TANÁROK

Nem vagyunk sokan. A munka dandárját Károlyné Bank Zsuzsanna végzi. Próbál, szervez, rendez.

A másik ember, ki most e sorokat rója: Károly Szabolcs. Enyém a dramaturgia, a zenei megoldások, a technikai segítség és időnként a rendezésbe is besegítek. A gyerekek viccesen elneveztek egymilliomod-mesternek.
NYÁRI TÁBOROK
Már lassan húsz esztendeje annak, hogy az első színjátszó tábort megszerveztük. Azóta imádják, várják. Az egy hetes turnusokon belül intenzíven foglalkozunk színpadi és filmes produkciókkal, melyeket mindig valamilyen téma köré helyezünk el. Szerencsére a remek hangulatot és az elkészült produktumot megőrzi a világháló, így az adott év "termései" megtekinthetők.