Első hét
Ismét remek produkciók születtek, s túlzás nélkül állíthatom, hogy az összes résztvevő maximális tudását adta.
A tábor első hetét Olaszországnak szenteltük, s volt némi félreértés, mert a híresztelésekkel ellentétben NEM Olaszországban táboroztattunk, hanem a József Attila Művelődési Házban (Győr-Szabadhegy) melyért külön köszönet a vezetőségnek.
Szóval, a téma: Olaszország, Itália.
Színpadon a rómaiaktól eljutottunk a maffiáig, s az amerikai olasz bevándorlókig.
Az ország filmes megidézésében pedig Fellini és Francis Ford Coppola segítségével az Amarcord és a Keresztapa című alkotásokból mutattunk egy kis ízelítőt.
Akár a színpadi, akár a filmes szereplőkre gondolok, mindig csodálat hat át. Gyakorlatilag négy nap alatt létrehoztunk egy 80 perces komplett műsort. Gratuláció Mindenkinek!
S ráadásul az ajándékul kapott kamera is remekül helytállt.