Nyári Színjátszó Tábor -2018

Szerencsére a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér idén is kiváló partnerünk, s köszönet illeti a munkánkat támogató dolgozóit. Így aztán idén is, immár 14. alkalommal nyári színjátszó tábort hirdethetünk. A tábor -ahogy eddig is- kétszer egy hetes turnusban, napközis rendszerben fog működni, napi három étkezéssel, melyből az ebéd a "Piros" iskolában lesz.
Mivel tematikus, vagyis színjátszó táborról van szó, így szinte csak ezzel fogunk foglalkozni. Vagyis a pénteki nyilvános bemutatón az érdeklődők megtekinthetik a színpadi és a filmes feladatok eredményét.

A korábbi táborok filmes és színpadi bemutatóit itt az oldalon a megfelelő linkre kattintva megtekinthetik.
Színjátszó Tábor - 2018